HÉT (2) szó jelentése

Magyar nyelv (1862) szótárunk szerint HÉT (2) szó jelentése, értelmezése:

fn. tt. het-et, harm. szr. ~e. Jelent általán hét napból, vagyis hétszer huszonnégy órából álló időt, akár honnan számítva. Két hétig oda maradt. Szerdán el fog menni, s három hétig oda lesz. Hány hét a világ? népies nyelven, am. mi ujság? v. hogy vagyunk? Szorosb ért. jelent egyik hétfőtől vagy vasárnaptól a másikig folyó hét napot. Ádvent első, második, harmadik hete. Husvét hetében. Böjti hetek. Csonka hét, azaz húshagyó három nap. Fekete hét, mely fekete vasárnaptól kezdődik. Virághét, máskép: nagy hét, am. a nagy bőjt utósó hete. Fehérhét, mely fehér, azaz husvét utáni első vasárnapon kezdődik. Vörös hét, pünkösd előtti hét. Husvét hete, pünkösd hete. Próbahét, am. azon idő, mely alatt valakit, pl. cselédet próba alá vesznek. Kiállani a próbahetet. Átv. ért. Se hete, se hava, már is parancsol, am. ujonc létére úgy viseli magát, mintha ő volna úr a háznál, Hét-közben, am. hét közepén, hét folytában. Egy hét alatt, am. egy hét folytában. Hetet havat öszvehord, am. zavarva beszél, a dologhoz nem tartozókat mond. Se hete, se hava a dolgodnak, azaz semmi látatja, amit dolgozol vagy az időt eltöltöd valamiben eredmény nélkül.

Betűelemzés "HÉT (2)" szövegre

Morzé jelekkel leírva (csak ékezet nélküli betűkkel): .... . -

A szó 3 betűs karakterrel van leírva, ebből 1 magánhangzó (33.3%). Ez 4.95 százalékkal kevesebb mint az átlagos magyar szó esetében. Vizsgált szövegnek összesen 1 karaktere van ami nem írható le angol ábécével (átlagnál 0.1 karakterrel kevesebb). Hátrafelé leírva: )2( TÉH.

Keresés az interneten "HÉT (2)" kulcsszóra:

> Képek keresése
> BING kereső
> Google kereső
> Video keresés
> Fordítás: HÉT (2) Angolra
*Eredmények új ablakban fognak megjelenni

Menü

Hirdetés

Statisztika